Kezdőlapra
 

Zsákovics Ferenc

VERSEIM I.

TÉTOVA VÁNDOR.

Tétova vándor,
belső kataklizma szülötte,
mire az önmarcangoló küzdelem?
Kérdezem magam,
de választ nem kapok,
csak vergődök
választalan kérdések csápjai között,
mint foglyul ejtett rovar
az ajtófél fölött.
Lesz-e? Ész, értelem,
cselekvő valóság egyértelművé,
vezérlő szólam termőtalajjá,
vagy mindez lázas beteg agy,
ideákkal túlfűszerezett képzete?
Talán, érzem hinni lehet,
de tudni nem!
Pedig kellene igaz tudat,
valós áhítat, stabil támpont,
talán legfőképpen, töretlen akarat.
És lehetne kezdeni elölről? Nem!
Tudom csak önámítás ez,
hisz az anyagváltozás,
melynek idő a mérföldköve,
mérce számomra,
rövid s valós végtelen.
Arra tanít,
ha van igaz tanulság,
az mindig tegnapi,
a történelem!
 

Annavölgy
1970-es évek vége.

ERDŐ TAVASSZAL.

Zeng az erdő, tavasz jött,
madárdal, susogás, fuvallat,
gallyat reccsentő léptek zaja
tudatja veled, megújulást hozva.
Nézz körül, a hajlongó fák,
mint megannyi jó barát,
köszöntenek. A friss
zsenge füvön a harmat cseppjei,
harangként lengenek.
A lombok között sűrű élet zajlik,
szorgos harkály, mókus,
hangja és nesze hallatszik.
És hunyt szemmel is,
a gyenge szél hangja mögött,
érezhető a hátat
lúdbőrzésre késztető, őserő.
Némán figyelj,
a természet temploma ez.
Sok szép hang harmóniája,
és mégis csend,
háborgó lelket nyugtató.
Összefonódó indák,
fák, bokrok, virágok,
mind élettel tele.
És itt e zöld sátor alatt,
siklik tova a kispatak.
Keresve a Napot,
és a zajló életet.
 

Annavölgy
1970-es évek vége.

HITTED VOLNA?

Hitted volna? Hogy a jellem, a tartás,
a gerinc, porba van omolva?
Kapzsiság, sunyiság, hamisság, nyegleség,
képmutatás, tettetés, ma éltető erő.
Jószerével elvész,
ki nincs birtokában e „jó” tulajdonságoknak?
Hogy vannak emberek,
kikből szinte kiveszett a lelkiismeret.
Egyszer a földön csúsznak,
másszor büszkén kihúzzák magukat,
dölyfös nagyképűséggel néznek körül,
csakis kicsinyes érdekek vezérlik tettüket.
És mindez ma egy új évezred küszöbén,
mikor fennhangon hangoztatjuk,
ez a technika kora! Modernség, korszerűség,
rohamos fejlődés és komputerek hada
szövi át mindennapjainkat.
Látni kell a gyarló embert,
amint e hullámzó káoszban sodródik,
nem találja a helyét.
A többség, a becsapottak,
a mindig változó igétől elbizonytalanodottak,
nem találják helyüket.
Vagy dolgoznak egyre többet,
vagy alkohollá nemesített vegyszerek
bamba mámorában merednek a világba,
ahol értelmüket meghaladó folyamatok zajlanak.
Időnként még eljut a tudatukig,
azzal biztatva őket a „gerinces” elit,
értetek dolgozunk emberek, ha követtek,
nektek csak jobb lehet.

Annavölgy
1998.Október

TÜNDÉR KIRÁLYLÁNY

Volt egyszer egy lány, asszony volt talán? Ki mint ítél Téged,
Megtestesítettél minden emberit, és szépet.
Hol—jársz-- Tündér Királylány? Oly szomorú az élet,
Tündér Királylány, miért nem vagyok véled?
Tündér Királylány, mond, hogy ezt Te érted…


Rabul ejtettél, jobbá Te tettél, hidd el Én így érzem!
Te nem tehetsz róla, csak a sors hozta, mert így akarta!
Hol—jársz—Tündér Királylány? Oly szomorú az élet,
Tündér Királylány, miért nem vagyok véled?
Tündér Királylány, mond, hogy ezt Te érted…


Most hová lettél? Hol keresselek? Semmibe vesztél,
Mi lesz most így vélem, csak kószálok az éjben!
Hol—jársz-- Tündér Királylány? Oly szomorú az élet,
Tündér Királylány, miért nem vagyok véled?
Tündér Királylány, mond, hogy ezt Te érted…


 

Annavölgy
2018.Auguztus.

MERENGÉS.

Ha fekszel lankás domboldalon,
vagy sík mezőn,
dús zöld növények között,
és érzed a növények
ezernyi csodás illatát,
lelked édes nyugalom járja át.
Szinte szellő sem rebben,
hanyatt fekve nézed az égboltot,
a mozdulatlan bárányfelhők,
délibábszerű sziluettjét fönt a magasban,
valószínűtlen magasságban,
pacsirta lebeg, rebegő szárnnyal,
dalol szinte végtelenül,
örömteli éneket.
Képzeld magad a helyébe,
mennyi szépség van a látómezejében,
nem messze egy szép,
szőkülő gabonatábla,
e szőkeséget színesítő sok szép búzavirág.
És a tábla peremét keretként övező,
pirosan izzó, gyönyörű pipacsmező.
És ha figyelmed nem lankad,
láthatod „alattad”
ezernyi vadvirág sokszínű palettáját,
bokrok, fák, színét és formáját,
vagy e kies tájat sebként csúfító,
vízmosások földbevájt árkát.
De innen fölülről azt is láthatod,
amit fajod, az ember „alkotott”
utakat, házakat, tereket,
betonból, kőből, épített csúf „remeket”,
itt éktelenkedik a szépség peremén,
ettől valami fájó
szomorúság a földre kényszerít,
vállaid közé húzod fejed,
megkérdezed magadtól, miért?
Miért pusztítjuk
a természet alkotta szépségeket.

Annavölgy
1998.Június

DECEMBER

Ünnepek iránti vágyak, havas táj,
Napfényben szikrázó faágak.
Hideg ragyogás, piros kabátos Mikulás,
Karácsonyi készülődés, fenyőfa díszített ágai,
Csillogás, villogó fényfüzér, színes díszek,
Lázas csomagolás, izgalom, öröm, a sok
Sütéstől-főzéstől halálra fáradás,
Egymásnak, ajándékozás.
Evés-ivás vígadás, napokon át tartó
Semmittevés, pihenés.
Eközben, szerencsés esetben
Kinn hull a hó csendben, mindent betakar
Fehér lepellel, rigók ugrálnak csőrükben eledellel.
Nézed a szépséget, melyet alkot a természet,
Elámulsz, hogy tud létrehozni ilyen szépet?
Fák ágai rogyadoznak hó alatt,
Időnként egy-egy leszakad a megterhelő súly alatt.
Távolból hallatszó gyerek zsivaj, szánkóznak önfeledten,
Mindenki elégedett az évzáró,
Decemberrel!
 

Annavölgy
2017.December.

ANNAVÖLGYRŐL-DIÓHÉJBAN.

Lankás dombok völgyében,
széttagoltan, szerényen,
a kortól függ hogy miképpen,
él Annavölgy, és lakói,
sorsában korábban attól függve,
az országnak szüksége van-e szénre.
Létrejöttét a település annak köszönhette,
hogy a föld méhe szénnel volt tele.
Sorra épültek a kolóniák: az Öreg,
az Új, és fenn a domboldalon, Kukukk.
Abban az időben, úgy száz-százötven éve,
kopár és füves domboktól övezve,
épült itt téglagyár, és nem is egy tárna,
elkészült a vasút is kapocsként a világra.
Mozdony füttye gyár zakatolása,
tárnák szellőztetőinek dohogása,
életet vitt a környező világba.
Később szorgos emberek fákat ültettek,
fenyőt, tölgyet, csereket,
létrehoztak fenyves erdőt, Miklósberek-et.
Madárparadicsom lett e vidék,
hangjuktól zengett erdő, berek és rét.
A huszadik század derekán volt talán,
a csúcspontján a közösség élete.
Az új eszme lendülete, átgondolatlan hevülete,
a sport, a kultúra ifjonti varázsa,
tehetséges emberek tenni akarása,
volt eme állapot kútforrása.
Ezután, néhány évtized múlva,
mint kihunyó vulkán csendesen szelídült, sorvadt,
kezdte elfedni az egykedvű szürke homály.
Egyszer csak jött a gondolat,
hogy Annavölgy, legyen szabad,
legyen önálló község, legyen önkormányzata,
és intézze dolgait önmaga.
Úgy hiszem itt kell megemlíteni,
hogy Annavölgynek eddigi élete során,
csak a “másodhegedűs” szerep jutott,
közigazgatásilag mindig másokhoz tartozott.
Erről – ennyit, hisz ez már a múlt,
ami most fontos, jelen és jövő.
A kezdeti lépések megtétele,
feltételezi, hogy van életerő,
és ha van, szebb lesz a jövő?

Annavölgy
1998.November